Hellóka! Elsősorban üdvözlöm apukámat, szülinapja van :D s ma még nem találkoztunk, lehet hazaérkezik, amíg én itt mindent megírok :) 

Múlt pénteken jó volt zumbán, tehát akartam menni hétfőn is, már fel is voltam öltözve, meg minden, mikor apu elkezdte firtatni a vizsgát, amin nem mentem át. És hogy hogy ronthattam el, bla bla bla... bocsi apu :D Szörnyen fölcsesződtem rá, én sem emlegetem fel neki mit nem sikerült elintéznie mostanában, mert tudom, hogy már akkor is ideges miatta, ha rá gondol, mert hibáztatja magát és haragszik többek között magára is. És ő pont egy ilyenbe vágott bele. Örültem, hogy jól tűröm, ha valaki a suliban kérdezte, hogy hogy ment, úgy válaszoltam, mintha nem számítana, h nem jött össze és nem mások miatt, hanem magam miatt akartam nyugodtnak látszani. Hiszen mások is vétették el már ezt a hibát, s ha lenyugodok, újult erővel vághatok bele és újra fogom tudni magam bíztatni, h menni fog. Ha elsőre nem is jött össze. Erre apum elbizonytalanít, azt mondja, h de hiszen őt is bántja - igen, és akkor engem mennyire bánt? én mennyire szégyenkezem miatta ha ő is szégyell engem? nem mondott semmi különösen rosszat, de éreztette velem, h csak én lehetek olyan hülye és vele sosem történt volna meg ilyesmi. Hát akkor pech, vagy ő a tökéletes, vagy majd 30 év prax után én is büszkén verhetem a mellem, hogy én bizony nem rontok el a vezetésnél semmit. És akkor természetesen elsírtam magam. Erre mindenki hajtott, h zumbára kell menni... mondtam Timinek, h menjen nélkülem, ne késsen le, mert tudtam, h mire én túljutok ezen, lenyugszok... hát az nem 2 percen belül történik meg... Végül annyira kényszerítettek, h elmentem vele, persze a tornaterem már zárva volt, mindenki aki akart már bent volt, üvöltött a zene, szólni sem tudtunk, h "hahó, nyissatok nekünk!". Igazából nekem eszem ágában sem volt bemenni. Aztán haza is fordultam és kis idő múlva jött Timi is. Mérges volt rám, h lekéste. Hát aztán? Nem küldtem én őt már réges rég, h ne könyörögjön itt nekem, mert úgysem megyek? Végül aztán kibékültünk :)

A suliban semi érdekes nem történt, elkezdtem ebédre járni, megkaptuk az első feladatot praxon... 
De a facebookon... Először megláttam, h kitették megosztásra, h WANTED! és egy nőci képe mellette, alatta leírás: utoljára vasárnap látták, piros VW Golfon mentek Újbánya felé, ha tudtok valamit róluk, hívjátok a 158-at. Mi ez, vicc? Vagy ha nem is, nem létezik, h a tanárnőm legyen a képen... Kiderült: mégis. Cibulková, aki elsőben tanított, a másik csoportunkat még másodikban is és sokan jártak hozzá külön rajzórákra is. A pasijával volt, az elrabolta őt, mert a nőci állítólag szakítani akart vele (félt tőle). Csütörtökön találták meg. Léván, a fűben, arccal lefelé, hátulról fejbelőve. Mindannyian ledöbbentünk. Már csak az elrabláson is, már ha csak meg is halt volna... de GYILKOSSÁG?! a pasit keresik. Remélem intenzíven.
Nem szeretem, ha valaki ilyen esetekben elkezd nyalizni, úgyhogy nem mondom, h a kedvenc tanárnőm volt, meg mennyire fog hiányozni, mert az igazság az, h jó ha 1x egy hónapban találkoztam vele a folyosón, köszöntünk, és nincs is róla különleges emlékem, csak ledöbbentem. Szörnyű, mik vannak, sajnálom, ami történt és hogy pont vele történt, mert sokan szerették és abban egyetértek, h különleges, egyedi személyiség volt, igazi művész (mások sztorijaiból ítélve, h miket szokott mondani) és nem érdemelte meg. Senki sem érdemel meg ilyen halált. Csak azért, mert a pasija pszicho és nem akarja szedni a gyógyszerét. Igen, remélem elkapják és megkapja amit érdemel. S ezeket nem azért írom, mert a kedvenc tanárom volt, hanem mert egy embertársamról van szó. És el sem tudom képzelni, mit érez a családja, a barátai, a 16 éves fia... nem is akarom tudni, remélem ez az egyetlen olyan tragikus eset, ami közel állt hozzám és érintett, és nem lesz sem több ilyen és főleg nem még közelebbi. Még a tesóm is, aki nem tudom, látta-e egyáltalán a tanárnőt valaha, azt mondta, h ez jobban érinti őt, mint a Demitra halála (az is most volt, mikor lezuhant az orosz hokistákkal teli repülő - egy szlovák is volt köztük és marha nagy cécó volt korülötte). Demitra engem is csak annyira érintett, mint pl. Michael Jackson - igen, ügyes volt, kár érte, sokat tett a saját munkájában, beíródott a történelembe és soha nem fogják elfelejteni... egy lévai tanárnőre lehet nem olyan rengetegen fognak gondolni, de biztos ez is sokakat megrázott, köztük engem is. Hétfőn gyújtok neki a suliban gyertyát és lehethogy a temetésére is elmegyek.