Elbíztam magam? Nem. Nem vettem totál természetesnek, h meglesz a vizsga, de nagyon reméltem. Hát még nagyon sem elég remélni. Elmesélem mi volt. 

Mikor megérkeztem, Monika már ott volt, izgultunk, bár én a tesztektől nem féltem, csak akkor jött rám egy kis idegesség-hullám, mikor már láttuk, h ott a rendőr :D Bíztattuk egymást, hogy minden rendben lesz. Az első teszetet vettem el, ami a szélén volt, nem válogattam. Először gyorsan átfutottam a "képeket", tehát táblák és kereszteződések, de nem ilyedtem meg semmitől. Hát mentem szép nyugodtan oldani a tesztet, mintha csak otthon csinálnám. Másodszor is átellenőriztem, jó betűket ikszeltem-e be, és igen, 55 pontom lett. Moninak 53 és megilyedt, h nem ment át :D De bizony hogy igen :) 

Viszont ez még nem nyugtatott meg. Miša elvitt a Beatle-n hármunkat a következő helyszínre. Csak azt a 2 embert ismertem a 7 vizsgázóból, akik velem mentek az autón :D Voltak utolsó tanácsok, mire ügyeljünk, stb. Jót röhögtünk azon, milyen látvány tárult elénk - elöl ment Peti bácsi a motoron egy utassal, azzal, aki arra vizsgázott. A fiú úgy félt, hogy rátapadt szegény Petire, egész átölelte, mitha el sem akart volna tőle szakadni :D Miša is csak annyit mondott: Ha legalább csajt vinne szegény :D Így megvolt a szórakoztató műsör is :) 

Aztán a motorkás a pályán is ideges volt, pedig csak pár kört kellett tennie a vonalak közt, mondtam is Moninak, h még rá is fog esni a motorbiciklije :D Utána a Beatle-sök mentek parkolni (azért mert az az autó SÁRGA. jó indok, mi? :D), a legelső majdnem ledöntötte a "garázst", csak az utolsó pillanatban állt meg, mi meg már mind kiabáltunk, h "neeee...állj meeeg!". Együttéreztünk vele :D Én beültem, elindultam, minden oké, figyelnem kell, ne menjek túl közel azon a szakaszon... Nyikorog ez az autó, folyton nyikorog, de most már valahogy sokáig! Ennyit nem szokott, mi van vele? Elkezdtem gondolkodni, h mitől lehet, aztán beugrott. Hoppá! Kézifék! :D :D :D A fél pályát jóhogy nem behúzott kézifékkel mentem. De hát mikor gyakoroltam, én soha nem szoktam behúzni, beszíjazkodva sem voltam, eszembe sem jutott... Aztán mikor kimentem a 2. garázsból és már csak egy maradt hátra, amibe csak egyenesen be kell tolatni, egyszercsak nem tudtam hol vagyok az autóval. Elkezdtek dolgozni az idegeim - basszus, mit rontottam el? nekem valamit el kellett rontanom! a fenébe is, mit csináltam rosszul? Közben egész idő alatt mentem előre az autóval, aztán megálltam, vettem egy mély levegőt, és elkezdtem tolatni. Tudtam, h túl messzire mentem, a kintiek nevettek is, h azt hitték el is megyek onnan :D De aztán sikeresen visszatolattam, megtaláltam azt a pontot, ami szerint be kell állítani az autót és már megint jó volt minden. 

Utána mi megint elmentünk amíg a Ford-osok pakroltak. Hosszabb idő után hívtak, h ki akar elsőnek menni vezetni, mehetnek ketten. A két fiú ment, mi meg Monival maradtunk az irodában. Aztán ránk is került a sor. A csaj ment elsőnek, elég jól ment neki, de végül csak 10 percet vezetett (20 helyett), mert előzésnél egy autóhoz olyan közel ment, h Petinek kellett elrántani a kórmányt. És ha már ő valamit tesz, a vizsgának vége, lehet ismételni. 

Én következtem. Rossz helyről indultam, mert csupa lyuk volt ott, dobált is az autó, elnézést kértem és mentem nyugisan tovább. Figyeltem arra, h ne felejtsek előnyt adni a szembe jövőknek, mikor balra fogok fordulni, gondoltam arra is, hogy a kanyarodás előtt átmenjek abba a sávba, amelyikbe kell, mert ezekről szoktam megfeletkezni. A stop táblánál álljak le, lassan eresszem a kuplungot, erővel bánjak a sebváltóval különben visszaugrik neutrálba, engedjem át a gyalogosokat... 

És akkor elérkezett az a pillanat. Az, ami elrontott mindent. Az állomásnál voltunk, jobbra kellett lefordulnom, láttam a táblát, hogy a mellékúton vagyok, gondoltam arra, hogy bizony itt előnyt kell adni, néztem az utat... nem álltam le. Eszembe jutottak az instruktorok szavai: "Itt ha nem jön semmi, mehetsz."  Lassan mentem, nem felejtettem el visszatenni kettesbe, láttam nincs kinek előnyt adni, hát kezdtem azzal foglalkozni, h a lefordulásnál ne menjek túl közel a járdaszegélyhez, mivel erre mindig figyelmeztetniük kellett. És akkor megint eszembe jutott egy tanács: "Nézd meg, nem jön-e semmi, indulj el és nézd meg újra." Én megnéztem, semmi, kanyarodtam, újra vetettem egy pillantást balra... aha autó! és már csak azt láttam, hogy jóformán mellettem van. Le voltam valami szinten blokkolva, mert mire eljutott, hogy igen, akkor most FÉK! addigra már nyikorogtak a kerekek. Peti bácsi reflexei jobbak :D De az is lehet, hogy ő már akkor látta az autót, mikor én még csak fordítottam a fejem, mivel csak oda nézett. Na és ezennel vége lett. Elvittem az autót a pakrolóra, a rendőr mondta, h a többi dolgot elfogadják, de a vezetésből újra kell vizsgáznom. Szóval teszteket és parkolást már nem kell. Először magam sem tudtam, miben volt a hiba, miért nem adtam én hülye liba előnyt, hisz az a legfontosabb, de amit gondolkodtam rajta, erre jutottam. Ez játszódott le bennem és igazából nem is az a hibám, hogy nem tudom, mikor és hogyan kell előnyt adni, hanem nem tudok hirtelen dönteni hogy mi legyen és tenni valamit. Pedig eddig ment. Eddig ezzel nem volt gond és az utolsó héten igazából semmivel sem volt úgy gond, mert mindent tudtam, csak esetleg megfeledkeztem valamiről vagy ilyesmi, és azt igyekeztem kiküszöbölni maximális odafigyeléssel. De ha jobban jobb oldalt mentem volna és leállok, akkor sem biztos hogy megadja a vizsgát, mert a másik autónak akkor is irányt vagy sebbeséget kellett volna változtatnia miattam. Na de mindegy. Még olyan hülyeség jutott az eszembe, hogy bárcsak megcsikizett volna a hajam, mert akkor ránéztem volna az útra, odébb hárítottam volna a hajam, újra az útra néztem volna és leállok, mert látom, hogy jön egy autó :D 

A javító 28-án lesz, meg is vettem már a 8 eurós okmánybélyeget (Monival együtt az eset után :D), és még 27-én lesz egy órám, ami 10 eurómba fog kerülni. Örvendek. Mintha nem lenne elég kiadásunk a suli miatt... De hát üsse kő, nem az a baj, h javítóvizsgám lesz, hanem hogy olyan sokára! Addigra még annyira sem leszek magabiztos, mint most voltam. És még attól tartok, hogy hiába lesz meg végülis a hajtásim, ha félni fogok, nem fogok akarni vezetni... mert ha most ez összejött volna, akkor örültem volna, h nemsokára igazi sofőr lehetek... most még annyira sem hiszek benne. Amúgy aludni sem tudtam, mert már héttől fönt vagyok, amint rá gondolok, megfájdul a gyomrom, már elképzelem, ahogy bugyog benne a sav :D Na jó, megyek... reggelizek aztán nem tom. Élem az életem tovább, mintha semmi sem történt volna... vagyis megpróbálom... lehetőleg két hét múlva már nem leszek magamra mérges...