Ez a hét megöl. De jó értelemben! :D Ne csodálozzatok, hogy valahogyan bővül az emlegetett fiúk köre, mert… :D ez tök vicces nekem :D szóval kevesen vannak az osztályból, akiket még itt nem említettem. Tökre csodálkozom magamon. Honnan veszem én azt a bátorságot, h odamenjek valakihez??? Hogyan merészelek én, csendes kislány leülni a fiúk közé és dumálni velük? Vagy kártyázni… Fogalmam sincs. Talán tényleg megváltoztam. Mert az, h kedden nem akadt el a szavam, sőt nem is tűnt olyan nagy égésnek az a nap… Bár ha tudták volna, mitől az a hirtelen remegés… :D Meg este is. Sötétet, zenét és nyugalmat akartam. Este fél 11 és 11 között írtam egy verset. Csak akkor rakom fel ide, ha nem fogom magam szégyelleni :D Szilvinek megemlítettem, de nem mutatom meg neki. Valaki olyannak kéne, aki nem érti, nem ismer… Nem pedig PONT NEKI! Egyébként meg azt mondta, h fel fogja olvasni az osztálynak :D Így már duplán várhatja, h a kezébe adom!
Na meg még azelőtt… Mikor is? Talán múlt héten csütörtökön… De ez nem biztos. Vagyis jobban mondva igazából fogalmam sincs mikor. Nem jegyeztem fel a blogba, még kódolva sem. Viccesnek tartottam, csodálkozom most is… De hát… hehehe most megint csak nevetek :D Szilvinek azt mondtam, hogy én az embereket, emberi kapcsolatokat illetően ösztönszerűen cselekszem. Lehethogy másban is így van. Nincs kitűzött célom, mivel a tapasztalataim azt sugallják, úgysem érem el őket. És néha nem is tudom, mit is akarok igazából. Mindig azt teszem, amit abban a pillanatban jónak látok. És eddig nem is nagyon bántam meg. Olyan, mintha mennék egy úton, de nem az a lényeg, hogy hová megyek. Nem az a fontos, melyik épületeknél kell elhaladnom, vagy hol kéne jobbra, balra fordulni. Megyek a lábaim után. Néha visszanézek, esetleg lépek egyet hátra, vagy teljesen irányt váltok. A lényeg, hogy nem szabad sokáig gondolkodni. Leállni. Mert lehethogy végül úgy döntesz, mégiscsak visszafordulnál, de az utat már lezárták. Ameddig te gondolkodtál… Szóval nincs célom. Célom azt tenni, ami épp örömöt szerez. De ez változó. Lehethogy ma még imádni akarlak, holnap viszont már attól érzem magam jól, hogy utálhatlak. Ki tudja. Változó a véleményem aszerint, mik az észrevételeim. Feladom, ha úgy látom, nincs esély. Harcolok, ha azt mutatod, örülsz neki. Akik a mérleg jegyében születtek, észreveszik az apróságokat is. Sőt, én kutatom őket. Kémkedek. Bizonyos emberek minden mozdulatát, szavát figyelem, hogy valamit megtudjak. Azt a bizonyos valamit, amire épp kiváncsi vagyok. Na de elget Ady-skodtam :D
Szóval ami meglepett. Nagyon meglepett… Egy nap egy unalmas órán. Csak úgy nézelődtem, ki mivel foglalatoskodik, mint mindig. És mint mindig, azt kellett látnom, hogy mindenki elbambulva, agyonra unva, félálomban, firkálgatva, hajával, körmével játszva ül. (bocsi, de ma asszem írós-napom van azért részletezek :D) Az egyik épp szivarnak tekinti a tollát :D Rám kacsint. Mintha egy régi filmből vágták volna ki, csak épp kalap kellett volna a fejére és igazi szivar a kezébe. Ok, birom a poént, csak elmosolyodtam. És újra máshová tekinettem. Órák után cipőátvéltel az öltözőben. Természetesen én vagyok az utosó :D Szilvi megvár, de én előre engedem. Most jön a megfigyelés, és ezt ő nem láthatja! A fiúk egy kupacban. El kell haladjunk mellettük úgy, hogy az ütközésveszély magas. Egy kis résszerű helyünk van (a másik oldalról egy másik kupac áll), majd‘ lerántjuk róla az ütközéssel a fél vállra akasztott táskát. Megfordul, h megnézze, mit tolakszunk annyira (feltételezés :D). Épp én megyek el mellette. Az a tekintet… Borzasztó. Vagyis inkább nekem nagyon furcsa, szokatlan számomra, hogy vki így nézzen. Ha Szilvi mögöttem megy, jobb lett volna, ha bokánrúg :D Mert kívülről biztosan még furábban nézhetett ki, mint ahogy én azt elképzeltem. Kémlelés vége. Kiderítettem, amit akartam. Szilvi erre azt mondaná, majd‘ kiesett a szeme, szóval… :D Na jó, ne foglalkozzunk vele többet – gondoltam. Amíg nem jött el az e heti szerda. Etikán olyat “játszottunk”, h felírtuk a nevünket egy papírra és tovább adtuk, h mindenkinél másvalaki papírja legyen. Leírtunk, milyennek tartjuk, behajtottuk, h ne lehessen látni és megint tovább adtuk. Nem mentek végig a papírok az egész osztályon, mert nem volt elég idő rá (a tanárnő késett :S) Így is elég “hozzászólás” gyűlt egy-egy emberhez. Mindenki megkapta a saját nevével ellátott papírt, széthajtogatta és megnézhette, mit írtak róla. Írásról meg sorrendről ki lehetett deríteni az íróját. Találtam egy olyat, amelynek egyik része az, h állítólag szép vagyok. Na, ezt valamelyik csaj írhatta :D Ez jutott elsőnek eszembe, mikor először elolvastam. De nem! Értitek ezt?! Ő, a kacsingatós, szemkiesős osztálytársam írta. Hát ez… Húúú… Több mint meglepett. Írtam neki pokecon (annyit emlegetem már, ez egy szlovák chat, ahová csak a regisztráltak léphetnek be), h köszi a bókot :D És ő meg, h milyet? Én: nem tudod? :D :P Ő: nem Én: á semmi, csak azok a hülye papírkák… Ő: jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj ahhhhhaaaaa már tudom :D - és még vmit amivel elterelte a témát :D és írogattunk egy kicsit, de azt mondta, még dolga van, ő megy, én meg, h nekem is már kéne tűnnöm és el is tűntünk onnan. Megírtam Szilvinek és most már vele is poénkodik. Az én káromra :D Hogy csúnya gyerekeim lesznek :D
Azt akarta, hogy ma az ablak felőli padsorba üljünk. Hát ott ültünk. Fizikán a tanárnő egyszercsak figyelmezet egy fiút, hogy na, melyik lány tetszik annyira onnan az ablaktól? Most ne oda nézegessen! Szilvi oldalba bök és röhög. Mert AZT a fiút figyelmeztette :D (2-en tudják, Szilvi és Timi, de hát ti többiek egyenlőre nem kell, h tudjátok :D) Épp a táskámban kotortam, tehát nem láthattam, h engem néz –e vagy sem. De megfogadtam, ha legközelebb észreveszem, h néz, a világért sem fordítom el a fejem! :D Na és nem is fordítottam el. Ő nézett rám, én néztem rá. Enyhe mosoly. Pár másodperc. Na ez félreérthetetlen volt. Aztán megyünk le a lépcsőkön, kielőz, de aztán megáll és megkérdezi, h fent leszek-e ma a pokecon. Azt mondom, hogy persze. Ő: na, akkor én is… én meg, h oké. Szilvi megint csak röhög. De nem is csodálom, hiszen nekem is nevetnékem van, ahogy ezt írom… Elképesztő, komolyan mondom… Na és fent is volt. Én is. De nem írt. Elment. Akkor írtam én: pytas sa, ci tu budem a potom mi nenapises? ved nehryziem :D cez monitor uz vobec nie ;) (fordítás: kérdezed, h itt leszek-e aztán meg nem írsz? Nem harapok :D és képenyőn keresztül meg végképp ;) ) Na kíváncsi vagyok, visszaír-e és ha igen, akkor mit… De hát ezzel most igazam volt, nem?
Na és visszatérve a mai naphoz… ebéden kaptunk joghurtot és a fiúk kérdezték, h ki adná el nekik. Én meg h persze, ha tényleg kell odaadom… Marcel meg, h mennyiért. 5 korona :D Odajön, előkotor 5 koronát és elmegy. Most komolyan? Hát jó, bekerestem 5 koronát, bár tartozom neki 26-tal, h leírtam az elbeszélés befejezését, amit ő talált ki :D Oda is mentem informálni. Értitek ezt?! Én odamentem! Hozzá, közéjük! Nahát… Épp sósat szórtak az eredetileg én joghurtomba (chrumky-t :D) Az osztályban van egy “kép” ami ilyen műanyag kanalakból van összeragasztgatva. Onnan szedtek le és azokkal ették! Marcel hála az égnek aztán nem is és azt mondta, h ő hamarabb összehánnya magát, mint a másik 2, akik az áfonyás joghurttal ették :D Megkínáltattam magam chrumky-val :D Megkérdezte, milyen óra lesz most. És bár így Anitának nem kell kínlódnia, h megtudja kiről van szó, de akkor is leírom – na akkor úszkátam egyet az óceánban :) Szilvi felfalna egészben :D Vagy metszőollóval nyírná le a fejem :D Aztán kiállításra mentünk. Megtartottam a táskáját :D Mondjuk ez egy kicsit égőbb volt aztán, de hát üsse kő, ha túléltem… Meg az exférjemmel is szórakoztam… Végül talán nem is olyan beképzelt? Na Anita, segítettem valamit? :D Ja és feldobták a cipőszsákom az öltözőket elválasztó marha magas rácsra és a két Adam mentette meg a lábbelim. Megérkeztek az angol és a német könyvek, sokkal nehezebb táskával mentem haza… Viszont jó keddvel a sok jó élmény miatt :D Jaroval is dumcsiztam egy kicsit… Anyuék Lévában voltak, ezért velük jöttem haza, találkoztunk út közben :D Mit hagytam még ki? Jaj, azt, h megint veszekedtem Danoval :D :P De ez értelmesebb volt, mint a múltkori. Végre megértettük egymást. Azzal búcsúzott el, h megint meg lesz róla a véleméynem, de neki már mennie kell, mert még muszáj rajzolnia… Én meg h az rendben van, nem lehet éjfélig, jó rajzolást, szép álmokat