2013. augusztus 19. - hétfő Bocsi, h csak most írok :P
Jó lett a kiruccanás :D Igaz, az ötkor kelés megviselt, meg hideg is volt reggel, Mesivel azt hittük, megfagyunk :D A vonaton a volt osztályfőnökömmel találkoztunk, Mikónével, a két kisebb gyerekkel ment Párkányba. Amint a vonatra értünk, enni kezdtem :D :D aztán el sem kérték a kártyámat, h diák vagyok-e, egyértelmű volt - tízóraizik és hátizsák van mellette az ülésen :D A háromnegyed órát, ami volt a 2 vonat között, kint töltöttük, a napocskán állva, úgy is meg lehetett fagyni. A pesti előtt varsói vonat menet, még jó, h nem arra szálltunk tévedésből :D Ez a vonat már sokkal kényelmesebb volt, első dolgom az volt lerúgni a cipőmet és elfoglalni az egész ülést... de nem aludtunk, pedig jó lett volna. G.A. songs-t hallgattam. Emi már várt minket, le is fényképezett, amint ugrunk le a vonatról :D Először megnéztük a sulit, a portás beengedett, mert Mesi ha minden igaz jövőre lesz elsős, hát hadd nézze meg :D Mindenütt fényképezkedtünk, mint az igazi turisták :D Megebédeltünk, s mentünk a kollégiumba. Nem valami luxusos, főleg a fürdőszoba volt unszimpi, de amúgy tűrhető :D Lepakoltunk, s mentünk a várhoz. A siklóval mentünk fel, le megy gyalog, jó kis séta volt :) aztán a Feneketlen tóhoz mentünk, azt hiszem, ott tetszett a legjobban :D nem tudom miért, olyan barátságos kis park, ott is voltunk a legtovább, egy padon beszélgettünk. Nem volt már energiánk estig kint lenni, úgyhogy az estét bent töltöttük. Nem baj, majd legközelebb megnézzük a kivilágított várost :) Vacsiztunk, aztán zenét mutogattunk egymásnak, meg a csajok mutatták nekem a Glee pasi szereplőit, ott értékeltük őket :D Aztán írtam Erikának, annyit röhögtünk azon, h "ú", mert véletlenül lenyomtam az entert, s csak egy ú-t küldtem úgyhogy a szerda jó lesz? helyett, s úgy jött ki az egész, mint arra írtam volna, h szombaton találkozik a pasijával :D Úúúúúúúú!! :D :D Tízkor hagytuk el Emi szobáját, de még az ágyból beszélgettünk 11ig...
Megegyeztünk, h nem nyolckor kelünk, inkább kilenckor, h kialadjuk magunkat. Erre Heni kinyitja a szemét - 7:02 :D :D Úgyis csak kilenckor másztunk ki az ágyból. Reggelire kaptunk finom kuglófot Emi szobatársától, 2 szobatársával találkoztunk. Utána a Margit-szigetre mentünk. Mivel azt mondtam előző nap, h a 3 hídból a zöld tetszik a legjobban, Szabadság-híd helyett elkezdték a csajok Heni-hídnak hívni :D Szóval direkt gyalog mentünk át az én hidamon (de jó nekem, először voltam Pesten, s már kedvenc hidam is van :D), ott is fényképezkedtünk. Aztán láttuk a Parlamentet, bár a teret újítják, meg voltunk a Margit-szigeten a Japán kertben. Először életemben metróztam is. Ebédre menet közben benéztünk Emi 2 kedvenc boltjába, utána meg még a Thai napokra is :) Gyalog kellett mennünk a pályaudvar felé, bár még a szembeni plázában is "megálltunk", mert már lejárt a 24órás bérlet, a Kálvin-térről nem volt valami közel :D Azt hittem, leesik a lábam :D Mesi már nem is akart velünk bemenni sehová, csak élelmiszerbe, úgyhogy ott hagyuk egy órára ülni a padon :D Valamelyik üzletben meglepődtem, h magyarul szóltak hozzánk, h segíthetnek-e valamivel :D Tesco-ban vettünk kaját az útra, aztán mentünk is a pályaudvarra, h legyen időnk megtalálni a vonatot. A hazafele út gyorsan elment. Kálnán anyuék vártak a buszmegállón, h hazakísérjenek, aztán mentek is vissza ki a tankhoz, valami mulatság volt :D Mi Timivel este elmeséltük egymásnak, milyen volt mindkettőnk kirándulása :)
Szombaton anyuék ebéd után elmentek Sallóba, mi meg estefelé nagyihoz takarítani a folyosót. Vasárnapra még maradt kajánk, szóval főzni sem kellett, átgépeztem a fél napot. Későn mentem aludni, s még úgysem tudtam elaludni csak fél kettő után... ott, Pesten egy pillanatra azt hittem, h már nyugtom van, de nem teljesen igaz ez :D A mai napon sem fogok talán semmi olyat csinálni, dél körül üzletben voltunk Timivel, most ebédeltünk, s talán csak sorozatozni fogok. Tudom, h illő lenne mást is frissíteni, nem csak a blogot, de a maraton az maraton :D
|