Halihó!



Támadnak a buborékoook! :D

 Ha véletlenül rosszul jelenik meg nálad a desing, próbálj más böngészőt ;)

Blog újra, majdenem percre pontosan ugyanakkor, mint utoljára :D 

2013. január 6., 19:22

Főoldal - Oldal infók - Bejelentkezés

 
Cserék

  

 

 

Itt jelentkezz! :) 

(kérlek henee.try.hu-ként linkelj ;))

 
Látogatottság
Indulás: 2007-04-10
 

Blogom

2013. július 20. - szombat

Igen, a csütörtök is jól sikerült :)

Még az állomáson Paterka tanárnővel találkoztam, aki alapiskolán matekot és fizikát tanított, meglepett, hogy leállt beszélgetni :) Még emlékezett is arra, hogy weboldalam van! :D Aztán Emi is csatlakozott hozzánk, s elmondta, kivel mi újság a régi osztályból, én sokakkal már nem vagyok úgy kapcsolatban. Emese is valahogy beszédesebb volt, mint vártam, talán jó kedve volt, vagy nem tudom. A Pesti kirándulást akartuk megtervezni, de többször is eltértünk a témától :D Akkor is győztünk szerintem minden fontosat megbeszélni. Kiderült, végül másik Mesi is velünk jön, ami jó is, mert ő is csak azért nem akart menni, mert fél egyedül utazni, s én sem akarnák egyedül menni. Így meg Eminek nem lenne muszáj velünk jönni, várhatna minket a vonatnál. Először gond volt az oda úttal, h mikor, milyen vonattal, hol átszállni, de megoldottuk. Bár lesz egy óránk átszállásra, az még nem olyan szörnyű, legalább biztos, h lesz elég időnk megkeresni a helyes vonatot. Aztán a városi közlekedéssel volt gond, h mikor is vesszük meg a 24órás bérletet, de megoldottuk, s beterveztük, mikor hová fogunk menni, mit nézünk meg. Sok lesz a gyaloglás, ezért remélem, h jó idő lesz, azaz sem eső, sem 40 fok :D Nem szeretnék napszúrást :D (erről eszembe jutott, mikor Mesinek volt napszúrása 6.-ban úszótanfolyamon, s ottmaradtam vele a szobán ápolni :D). 2 napot leszünk, azaz egy éjszakát. Rájöttem, h spórolnom kell addig :P De már most örülök :) Aztán kimentünk a parkba, Terike már várt ránk, igazán régen nem beszéltem vele. Csak egy órát maradhattam, mert már ment is a buszom. Emese meghívatta magát hozzánk, vagyis Sallóba, úgyhogy jövő héten újra találkozunk :D Aztán az utána való hétre meg megegyeztünk, h ha hasonlóan jó idő lesz, mint amilyet a budapesti kiruccanásra kívánok, elmegyünk Bajmócra az állatkertbe. Tényleg elmehetnénk. Még vezetni is fogok, ha kell :D 

A péntek meglepően gyorsan eltelt. Timivel hagymáztunk, meg uborkasalátát készítettünk, fürödtem is, könyvet olvastam, szunyókáltam, s már este is lett. Kitaláltam, h a barackból, amit kaptunk, csináljunk sütit, vagyis olyat, amihez csak piskóta, túró és tejszínhab kell, úgyhogy sütés nélküli, de finom lett. Este kimentem biciklizni, megint egyedül, mert Timi gépezett inkább. Előtte való este meg anyuval bedmintonoztunk, jó volt :)

Ma fogunk hazamenni. Sokáig aludtam, mert éjfélig olvastam, most van ebédidő. Remélem nem leszünk estig, csak délutánig. Mivel még ribizlink is volt, anyu sütit is sütött, meg főtt kukoricánk is van.. Lesz mit enni! :D 

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA