Halihó!



Támadnak a buborékoook! :D

 Ha véletlenül rosszul jelenik meg nálad a desing, próbálj más böngészőt ;)

Blog újra, majdenem percre pontosan ugyanakkor, mint utoljára :D 

2013. január 6., 19:22

Főoldal - Oldal infók - Bejelentkezés

 
Cserék

  

 

 

Itt jelentkezz! :) 

(kérlek henee.try.hu-ként linkelj ;))

 
Látogatottság
Indulás: 2007-04-10
 

Blogom

2013. július 18. - csütörtök

 Igen, a kedd jól sikerült :) 

 Reggel ettem egy kis chocapic-ot, s vittem is magammal őtra, mert hátha megéhezek :D Bizony, jól jött :D egy után mentünk Timivel a City Park-ba, városui busz is ment, előtte megebédeltünk otthon, szóval minden jól ment. Nem voltak ott anyuék, úgyhogy nem kellett sietni, nyugodtam nézelődhettünk, válogathattunk, próbálgathattunk. A Gate-ben próbáltam talán a legtöbbet, szép felsőik voltak, csak az a baj, h a hónaljvonal olyan alacsonyon volt, h kilátszott az egész melltartóm. Azt pedig ha lehet, szeretem elkerülni, szóval hiába voltak igazán szépek, még a legkisebb számúból is kilátszott oldalt a melltartó, úgyhogy nem vettem egyet sem. Timi meg rövidnadrágot próbált, de legalább két számmal nagyobb kellett volna :/ A Kikben a fülbevalókat nézegettük, vettünk is kettőt, meg már mikor feladtam, h sehol sincs olyan szoknya, amilyet én szeretnék venni, barna vagy egyéb nem fehér és nem fekete neutrális színben, nem szűk varrású és térd fölé érő, nem pedig combközépig vagy a földig, a gyerekrészlegben találtam rá. Jobban mondva, a tini részlegen. az XL (176/182) még jó is. Úgyhogy megvettem és ma már az van rajtam :D Anyu azt szerette volna, ha veszünk valamit a szomszédban nemrég született babának, 8 hónapos kisfiúnak, de mi a fenét? csak kutyajátékokat találtunk Timivel, meg mindenféle marhaságot, vagy apró dolgokat, amit lehet lenyelne, szóval az minek. Nem akarjuk megfojtani :D 17:45-kor mentünk haza. Jó nap volt :) 

Tegnap egész nap fel sem keltem a géptől. Új desing-t tervezek, azzal vacakoltam, reméltem, h mára meglesz, de nem jött össze. És ma meg takarítottam, nemsokára Lévába megyek, Emivel van "randim". Még ki is jön elém az állomásra! :D ilyen még nem volt :P Kezd komolyodni a kapcsolatunk! :D :D :D Remélem a mai nap is szép lesz, onnan fogok fél hétkor Sallóba menni. Anyuék megálltak itthon, de csak tíz percre, s Timit már magukkal vitték, remélem túléli szegény :D Nincs olyan hét, h ne kellene oda menni. Már elegem van... Na mindegy, nem fogok panaszkodni, inkább megyek :) Sziasztok, szép hétvégét, ha a kertben leszek, nem tudom, mikor jelentkezek :) 

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA