Még mindig ha este lefekszem, és reggel, még mielőtt kinyitnám a szemem, valamiképpen eszembe jut. Érdekes egy jelenség. Tapasztaltam már korábban is, mégis meglep egy kissé. Alig várom, hogy elteljen az egy hét.
Sokára másztam ki az ágyból. Mikor aludni mentem, rosszul voltam, fájt a fejem, hányingerem volt, nem tudom, miért. Reggelre jobb lett. De kimászni az ágyból akkor sem volt kedvem. Egy konkrét jelenetet mág párszor lejátszottam magamban, megnyugtató. Van, amikor csak felzaklat egy ilyesféle emlék, jelenleg nem így van. Talán tudom az okát.
Mikor végre kimásztam, csak anyu volt fent, pedig már több volt, mint 11 óra. Valami állatkertről szóló dokumentumot nézett a ČT-n, érdekes volt. Még a szemevügemért is elszaladtam, h nézhessem. Szóba került megint, hogy elmegyünk állatkertbe, mint ahogy tavaly vagy tavalyelőtt kellett volna. Épp kedden emlegettem ezt, h Bajmócra akartunk menni, de egyszer túl meleg volt, aztán esett, aztán jött a szeptember, és apunak már nem volt kedve elvinni minket. Remélem idén összejön, jó lenne még ebben a hónapban, mert utána megint el fogjuk szalasztani az alkalmat.
Nem is reggeliztem, megvártam az ebédet. De előtte gépeztem, pokecon írt egy pasi, h nézzem meg a videóját, amin a zongoraművét hallani, improvizát. Igazán jó lett, bár én nem értek a zongorázáshoz, de tetszett, olyan lassú, nyugis, de mégsem uncsi. Erre azt írta, meg akar ismerni. De messze lakik, úgyhogy azt írtam, h nem lehet, de megkérdeztem, hány éves. Azt írta, küld képet, tippeljek. Nem árultam el a tippem, de nem néztem 39-nek... Azonkívül írogattam egy kicsit a filozófus haverommal is, Palival. De mindjárt ment ki a kutyával és én meg ebédelni.
Délután megnéztem 2 Drop Dead Diva-t, tisztálkodástz terveztem, azért ülök itt pizsamában egész nap,de mindig találok valamit. Például Timi szólt, h csinált angol tesztet egy oldalon, ahol munkaajánlatok vannak, s hogy a B2-es szint jött ki neki, 45 pont. Gondoltam, érdekes lesz megcsinálni. B1 szinten érettségiztem, mégis B2-es lett a tesztem eredménye, 48 ponttal. 3-mal több, mint a tesómnak, aki angoltanár! Nem szégyen egy kicsit? :D
Nem baj, felvidított. Egyébként meg, fent vagyok FB-n egész nap, de ki van kapcsolva a chat. Néha megnézem, ki van fent, s tegnap vagy tegnapelőtt azt mutatta, 1 perccel ezelőtt. Aztán 7 perccel ezelőtt. Mondom mi ez, direkt van? Következő napon megint 1 perccel ezelőtt... aztán 11... jelen pillanatban azt írja, 1 órája. Na hála az égnek, megkönnyebbültem! :D :D :D
Úghogy mai program? Nem tudom. Holnap sem tudom mi lesz, de kedden akarok menni Timivel a városba. Remélem nem jön közbe semmi, s még a héten Emivel is összefutok, hogy megbeszéljük Pestet. Jól tenne egy kis kirándulás :)
Addig is sziasztok, további szép napot :)