Halihó!



Támadnak a buborékoook! :D

 Ha véletlenül rosszul jelenik meg nálad a desing, próbálj más böngészőt ;)

Blog újra, majdenem percre pontosan ugyanakkor, mint utoljára :D 

2013. január 6., 19:22

Főoldal - Oldal infók - Bejelentkezés

 
Cserék

  

 

 

Itt jelentkezz! :) 

(kérlek henee.try.hu-ként linkelj ;))

 
Látogatottság
Indulás: 2007-04-10
 

A két Lotti

 

A KÉT LOTTI

ÍRTA: ERICH KÄSTNER
RAJZOLTA: WALTER TRIER
FORDÍTOTTA: TÓTH ESZTER ÉS TÖRÖK SÁNDOR

SZEREPLŐK: Luise, Lotte, apa, anya, Gerlach kisasszony, stb.

Nyári gyermeküdülőben volt Luise a többi gyerekkel együtt. Már alig várták a húsz új kislányt. A sok között egy furcsa kislány is érkezett az autóbusszal. Azért furcsa, mert nagyon hasonlított Luisera. Lottenak copfjai, Luisenak pedig fürtjei voltak. Nem tetszett nekik, hogy hasonlítanak. Le akarta Lotte ezért harapni az orrát. Az ügyvédnő észrevette, hogy az adataik egyformák. Ezen kívül egy szobában voltak. Később megszerették egymást. Lotte kitalálta, hogy befonja Luise haját, utána együtt lefényképezkedtek. Luise kíváncsi volt Lotte anyjára, mert ismerősnek tűnt neki, apja fényképén is hasonló nőt látott. Kiderült, hogy ikrek. Az anyjuk neve Luiselotte, ebből lett a nevük. Luise kapott az apjától leveleket. Közeledett a szünidő vége, és ki akartak cserékezni. Lotte Münchenbe, Luise pedig Bécsbe jutott. Előtte még kedvenc dolgaikról is írtak füzeteikbe. Egy kutya sem ismerte meg „Luiset“. Kicserélkezésüknek következményei is lettek, a számolásban. Lotte minden áron meglepetést akart szerezni anyának, de sajnos nem tudott főzni. Azt hazudta anyjának, hogy a nyár folyamán elfelejtett, ennek pedig anya nem akart hinni. Az operában, ahol az apa a karmester, találkozik „Luise“ egy ismeretlen hölggyel. Ez Gerlach kisasszony. Őt akarja feleségül venni apa. „Luise“ semmi áron nem akarja megengedni, azt szeretné, ha megint találkozna anyával. Még Gerlach kisasszonyt is meglátogatta, s megkéri, hogy ne legyen apa felesége. Az újságban megjelenik a közös fényképük, ebből tudják meg a szülők, hogy kicserékeztek. Anya felhívta apát, ő pedig megmondta, hogy Lotti beteg. Megkérte anyát, hogy jöjjenek mind a ketten hozzájuk. Megérkezésük után a kutya mindjárt megismerte Luiset. A lányok születésnapjukon csak arra kérik a szülőket, hogy együtt maradjanak. A szülők a kívánságot teljesítik. Ismét összeházasodnak, együtt laknak és a lányok egy iskolába járnak. Még sok ikertestvérre vágynak.
 


Úh, de rövidnek és tömörnek néz ki :D Pedig a kis füzetben elfoglal tán 3 oldalat. Nagyon csúnyán írtam, mert soknak tűnt :D Biztos este másoltam át, mert csomó áthúzás is van benne. Anyu rajzolt hozzá cuki kis ikrecskéket, amilyenek a könyvben is voltak :) Amúgy ez a könyv tetszett. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, ha már annyi filmet forgattak ennek apalján... :) Jól kitalálta a bácsi :D 

 

Készült: 2009. november ??
Utoljára változott: 2011. augusztus 19-én 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123